Kiejtéstől eltérő helyesírású szavak gyakorlására hoztam most nektek egy online játékot. Az ilyen típusú „nehéz” szavak sok kisgyermeknek okoznak bizonytalanságot, mert még nem érzik biztosan, hogyan kell helyesen leírni. Éppen ezért készítettem ezt az online játékot, amellyel a gyerekek nemcsak gyakorolnak, hanem közben figyelnek, emlékeznek, ellenőriznek és sikerélményt is szereznek.
Tanítóként azt látom a mindennapokban, hogy az alsó tagozatban a helyesírás akkor fejlődik igazán szépen, ha a gyakorlás nem puszta másolás, hanem élményszerű, rövid, jól átlátható és motiváló feladatokból áll. Az általam készített játék éppen ezt a szemléletet követi: egyszerűen használható órán is, otthon is, és kifejezetten az lj-vel írt szavak gyakorlását támogatja, vagyis a kiejtéstől eltérő helyesírású szavak tanulását is segíti.
Kiejtéstől eltérő helyesírású szavak miért nehezek a gyerekeknek?
A kiejtéstől eltérő helyesírású szavak azért jelentenek kihívást, mert a gyerekek sokszor azt írják le, amit hallanak. Az lj-vel írott szavakat gyakran hosszú j-vel ejtjük, miközben írásban lj szerepel, ezért itt különösen fontos a tudatos gyakorlás és a sok ismétlés.
Ez a nehézség teljesen életkori sajátosság is. Alsó tagozatban a gyerekek még erősen támaszkodnak a hallásukra, ezért külön segítséget igényelnek azok a feladatok, amelyekben a hallott alak és az írott alak nem esik egybe. Pont ezért hiszek annyira a játékos helyesírás-fejlesztésben: amikor a tanulás élményt is ad, a gyerekek sokkal nyitottabban és kitartóbban dolgoznak, főleg akkor, ha a kiejtéstől eltérő helyesírású szavak gyakorlása nem monotonná, hanem izgalmassá válik.
Kiejtéstől eltérő helyesírású szavak: hogyan működik ez a játék?
A játék lényege, hogy a gyerekeknek három kihívást kell teljesíteniük, és mindegyik kör időre megy. Egy-egy körben 30 másodpercük van arra, hogy 4 szót megjegyezzenek, majd amikor letelik az idő, emlékezetből kell leírniuk ezeket a szavakat.
A tanító vagy szülő kivetíti a játékot, a gyerekek izgatottan figyelnek, gyorsan próbálják megjegyezni a négy szót, majd amikor lejár az idő, mindenki leírja, amire emlékszik. Ilyenkor nemcsak a helyesírás számít, hanem az is, hogy mennyire tudnak összpontosítani. Arra azért érdemes figyelni, hogy a 30 másodperc alatt még nem szabad írni a gyerekeknek, csak megjegyezni a szavakat, hiszen ettől válik a kiejtéstől eltérő helyesírású szavak gyakorlása valódi memóriajátékká.
Ezután rögtön ellenőrizni is tudják, hogy jól emlékeztek-e, és helyesen írták-e le a szavakat. Számomra ez különösen fontos, mert az azonnali visszajelzés sokat segít a rögzítésben, és a gyerekek is sokkal lelkesebbek, ha látják, mire figyeltek jól, és min kell még egy kicsit dolgozniuk.
A feladatból három kör van, így a gyakorlás rövid marad, mégis elég intenzív ahhoz, hogy valódi fejlődést támogasson. A gyerekek a szavakat leírhatják a füzetükbe is, de készítettem hozzá egy külön kis feladatlapot is, amely még rendezettebbé és játékosabbá teszi az órai vagy otthoni munkát, miközben a kiejtéstől eltérő helyesírású szavak ismétlése is tudatosabbá válik.
Milyen készségeket fejleszt ez a feladat?
Ez a játék nemcsak helyesírási gyakorló, hanem több területet egyszerre támogat.
- Memória: a gyerekeknek rövid idő alatt kell megjegyezniük 4 szót, majd emlékezetből előhívniuk azokat; ez a késleltetett felidézés kifejezetten jól fejleszti az emlékezeti működést.
- Figyelem és koncentráció: a 30 másodperces időkeret miatt a tanulóknak célzottan kell figyelniük, kiszűrniük a zavaró ingereket, és a lényegre összpontosítaniuk.
- Helyesírás: az lj-vel írt szavak tudatos gyakorlása segíti, hogy a gyerekek ne csak hallás után írjanak, hanem rögzüljön bennük a helyes íráskép is.
- Önálló munkavégzés: mivel az ellenőrzés is része a folyamatnak, a gyerekek fokozatosan megtanulják saját magukat javítani és tudatosabban figyelni a hibáikra.
- Kitartás: a játék rövid, mégis izgalmas, ezért könnyebben fenntartja a motivációt, mint egy hosszabb, monoton másolási feladat.
A gyerek dolgozik, gondolkodik, emlékezik, figyel és közben észre sem veszi, hogy mennyi mindent gyakorol egyszerre.
Kiknek és milyen helyzetben hasznos?
Elsősorban tanítóknak ajánlom, mert órai gyakorláshoz nagyon jól használható. Rövid, jól szervezhető, könnyen beilleszthető egy nyelvtan órába, ismétlésbe, ráhangolódó feladatba vagy akár óra végi játékos összefoglalásba is. Külön is lehet szedni az egyes kihívásokat, ah csak annyira van idő.
Ugyanakkor a játék szülőknek is nagy segítség lehet otthon. Nem kell hozzá bonyolult előkészület, csak egy számítógép, mégis tartalmas gyakorlást ad: a gyermek nem egyszerűen lemásol pár szót, hanem figyel, megjegyez, leír és ellenőriz. Ez sokkal játékosabb tanulási helyzetet teremt, mint amikor csak újra és újra ugyanazt a szót kell leírni.
Miért hatékony ez a játékos gyakorlás?
Az ilyen típusú feladatok azért működnek jól, mert egyszerre több területet is fejlesztenek, miközben a gyerekek játékélményként élik meg a gyakorlást. A rövid, időre menő kihívások segítenek fenntartani a figyelmet, erősítik az emlékezetet, és támogatják, hogy az lj-vel írt szavak helyes alakja tudatosabban rögzüljön. Órán és otthon is előnyös, mert könnyen használható, mégis sokkal izgalmasabb, mint a hagyományos másolás.
Ha olyan feladatokat kerestek, amelyekkel könnyebbé és élvezetesebbé tehetitek a gyakorlást, ez az online játék jó kiindulópont lehet. Írjátok meg kommentben, nálatok melyik okoz nagyobb kihívást: maga az lj-vel írt szavak helyesírása, vagy inkább a szavak megjegyzése időre? A játékhoz készült feladatlapot és a további gyakorló anyagokat a bejegyzés alatt atláljátok.
Ha kíváncsi vagy még más, ingyenes, nyomtatható anyagra, amivel a nyelvtan és helyesírás gyakorolható, akkor ezeket is nézd meg:
- Mondatfajták gyakorlása – szórakoztató, kivágható, összeragasztható feladatlappal
- J ly gyakorlása: Nyíl kaland
- Tulajdonnevek fajtái: izgalmas gyakorló feladatok kis nyomozóknak
- Betűrend – játékos kihívás gyerekeknek mesterfokon
A játéknál a jobb alsó sarokban a 3 pontra katttintva előhívható az az ikon, amivel ki tudjátok tenni teljes képernyőre:
A játékhoz tartozó feladatlapot innen tudjátok letölteni:
