Szorzótábla nyomtatható PDF formában letölthető. Azért készítettem, hogy a gyerekek egy helyen láthassák az összes szorzást, majd kivágás után a kezükben tarthassák és bármikor gyakorolhassák azokat. Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogyan segíthet a kivágható szorzótábla és az új, színezhető szorzótáblás karóra abban, hogy a szorzás tanulása kevésbé legyen nehéz, inkább játékos és sikerélményt adó legyen.
A korábbi bejegyzést frissítettem a kivágható és színezhető szorzótáblás karórákkal. (2026. okt.12.)
Sok gyerek számára a szorzótábla megtanulása valódi kihívás. Nem azért, mert nem tudják megtanulni, hanem mert nagyon gyorsan kell egymás után megtanulniuk az egyes szorzásokat. Amíg csak az egyes és kettes szorzótáblával ismerkednek, még könnyen boldogulnak, mert kevés új számot kell megjegyezniük. Viszont amikor sorban jönnek a többiek, egyre több hasonló eredmény jelenik meg, és ilyenkor könnyen elkezdik keverni- kavarni őket. Éppen ezért olyan segédanyagot készítettem, amely segít a memorizálásban. A táblázat két praktikus verzióban érhető el: egy kivágható nagyobb változat és egy füzetbe ragasztható, kisebb méretű változat formájában. Most pedig kiegészítettem az anyagot egy különösen kedves ötlettel, egy papírból készíthető, színezhető szorzótáblás karórával.
Miért fontos, hogy a szorzótábla nyomtatható legyen?
A szorzótábla elsajátítása az egyik alapköve a későbbi matematikai tudásnak. Ha a gyerek magabiztosan tudja a szorzásokat, akkor könnyebben old meg osztást, többjegyű számokkal végzett műveleteket, szöveges feladatokat és később akár törtekkel kapcsolatos számításokat is.
A nyomtatható PDF formátumú szorzótábla segítségével a gyerekek bármikor elővehetik az anyagot, és ott gyakorolhatnak, ahol éppen szükségük van rá. Nem kell keresgélni a füzetben, nem kell mindig a táblára vagy a tankönyvre hagyatkozni. Egy jól áttekinthető szorzótábla gyakorló lap lehet az a biztonságos támasz, amelyre a gyerek ránézhet, amikor még bizonytalan. Ráadásul egyben látja az össze szorzást.
Hogyan segítheti a szorzótábla nyomtatható, kivágható változata a tanulást?
A kivágható szorzótábla táblázatos formában készült, így a gyerekek könnyedén át tudják nézni az összes szorzótábla eredményét egy helyen. A táblázatot akár a nevükkel is elláthatják, így nem keverednek össze az anyagok az osztályteremben vagy otthon.
Ez a változat különösen akkor hasznos, ha a gyerek valamelyik szorzással nehezen boldogul. Ilyenkor nem kell az egész szorzótáblát egyszerre gyakorolni. Elég elővenni a lapot, megnézni a problémás részt, és csak arra koncentrálni, amelyik még bizonytalan. Ez a differenciált gyakorlás lehetősége azért fontos, mert minden gyerek más tempóban sajátítja el a szorzásokat.
Egy példa: ha egy gyerek tudja a hetes szorzótábla nagy részét, csak mondjuk a 4×7-et rendszeresen eltéveszti, akkor a lapon elég, ha bekarikázzuk az adott számot. Így amikor ránéz, rögtön tudni fogja mi az, amit még gyakorolnia kell.
Hogyan használjátok a füzetbe ragasztható változatot?
A másik változat kisebb méretű, ezért könnyen be lehet ragasztani a gyerekek füzetébe. Így nem kell attól tartani, hogy el fog kallódni, és mindig kéznél lesz, amikor a gyereknek szüksége van rá.
A füzetbe ragasztható szorzótábla ugyanazt a táblázatos formátumot tartalmazza, mint a nagyobb változat. A gyerek bármikor ránézhet, amikor egy feladat megoldása közben bizonytalan. Ez nem csalás, hanem egy fontos tanulási lépés: először támogatással oldja meg feladatokat, majd egyre kevesebbszer kell ránéznie, végül pedig önállóan is tudja használni a tudását.
Az iskolában ez a kis segédlet különösen jó megoldás lehet a füzet hátsó belső oldalára ragasztva. Otthon pedig jól jöhet a gyerek íróasztala fölé téve. A lényeg, hogy a szorzótábla nyomtatható formában mindig kéznél legyen.
Mire jó a szorzótáblás karóra?

Az újabb ötletem egy színezhető, papírból kivágható szorzótáblás karóra. Ezt kifejezetten azért készítettem, mert a gyerekek szeretik azokat a dolgokat, amelyeket nem csak megnéznek, hanem el is tudnak készíteni.
A karóra 1-től 10-ig külön-külön érhető el, tehát minden szorzótáblához készíthető egy saját karóra. Így kiválaszthatjátok azt, amelyiket a gyerek aznap éppen tanulja. Ha például a hetesek következnek, akkor előveszitek a hetes szorzótáblás karórát, kiszínezitek, kivágjátok, és a nap folyamán a csuklón viselheti.
A karóra közepén egy szám található. Ez mutatja meg, hogy melyik szorzótáblát gyakorolja a gyerek. Körben, ahogy egy valódi órán a számok helye van a szorzatok szerepelnek szépen sorban. Az ötös karórán például így jelennek meg: 5, 10, 15, 20, 25, 30, 35, 40, 45 és 50. A többi szorzótábla esetében is ugyanígy, sorban találhatók a számok.
Ez a forma azért jó, mert a gyerek nem egy hosszú táblázatot lát, hanem egy körben elrendezett, jól áttekinthető számsort. A vizuális emlékezet így is sokat segíthet: a gyerek emlékszik arra, hogy az adott számnál körben milyen számok következtek. Napközben többször ránéz és közben memorizálja a számokat.
Hogyan készítsétek el a szorzótáblás karórát?
Az elkészítése egyszerű, és nem igényel különösebb eszközöket. Csak egy nyomtató, olló, színes ceruza.
- Nyomtassátok ki azt a karórát, amelyik az aktuálisan tanult szorzótáblához tartozik.
- Hagyjátok, hogy a gyerek kiszínezze. Már a színezés közben is olvashatjátok hangosan a szorzatokat.
- Vágjátok ki a karóra körvonalát.
- A szaggatott vonal mentén két oldalt vágjatok be annyira, hogy a karóra ráilleszkedjen a gyerek csuklójára.
- Helyezzétek fel a karórát, és egész nap használhatjátok gyakorlásra.
Nem egy tartós, évekig használt eszközről van szó, de pont ez a varázsa. Aznap, amikor a gyerek az adott szorzótáblát tanulja, ott lehet rajta a csuklóján. Annál többet valószínűleg nem is fog kibírni. Ha a tanóra közben, útközben, otthon vagy egy szünetben ránéz, rögtön felidézheti a szorzatokat.
A finommotorika is fejlődik közben, mert a gyerek színez, vágni tanul és pontos mozdulatokat végez. Ugyanakkor a szorzás gyakorlása is folyamatosan zajlik, anélkül, hogy ez kifejezetten „tanulásnak” tűnne számára.
Milyen játékot játszhattok a karórával?
A karóra önmagában is jó emlékeztető, de néhány perces játékkal még hatékonyabb lehet.
- Szorzatkereső: Kérdezzetek egy szorzást, például: „Mennyi 6×4?” A gyerek a karórán megkeresi a 24-et, majd kimondja a teljes szorzást.
- Fordított játék: Mondjatok egy eredményt, például a 35-öt. A gyereknek meg kell mondania, hogy melyik szorzásból jött: 5-ször 7 vagy 7-szer 5.
- Sorolj tovább: A gyerek felmondja a karóra számait sorban, majd egyre gyorsabban.
- Rejtsétek el: Takarjátok le a karóra egy részét, és a gyerek próbálja felidézni a hiányzó szorzatokat.
Ezek a rövid játékok nem igényelnek sok időt, mégis sokat segítenek a memorizálásban. Napi öt-tíz perc gyakran többet ér, mint egy hosszú, fárasztó gyakorlás.
Egy tipp szülőknek a hatékony gyakorláshoz
Ha szeretnétek megtudni, hogy melyik szorzást nem sajátította még el a gyermeketek, kérdezzetek tőle szóban néhány szorzást. A cicás lapon karikázzátok be azokat, amelyeket nem tudott, vagy amelyeknél túl sokáig gondolkodott.
Utána már csak a bekarikázott szorzásokra érdemes koncentrálni. Kérjétek meg a gyereket, hogy ezeket nézze át még egyszer, mondja fel hangosan, és másnap is kérdezzétek meg őket. Így nem az egész szorzótáblát kell újra gyakorolni, hanem csak azt a néhány részt, amely még bizonytalanul megy.
Ez a módszer azért jó, mert csökkenti a frusztrációt. A gyerek nem érzi azt, hogy mindent újra kell tanulnia, hanem látja, hogy csak néhány szám maradt hátra. Ez erősíti az önbizalmát és a kitartását is.
Milyen készségeket fejlesztenek ezek a segédanyagok?
A szorzótábla nyomtatható anyagok és a szorzótáblás karóra nemcsak a matematikai tudást erősítik. Több fontos készséget is fejlesztenek:
- Figyelem és koncentráció: A gyereknek végig kell követnie a számokat, és a feladatra kell összpontosítania.
- Memória: A szorzatok látványa, kimondása és használata segíti a hosszú távú emlékezést.
- Vizuális észlelés: A táblázatos és kör alakú elrendezés segít felismerni a számok rendszerét.
- Finommotorika: A színezés, kivágás és a karóra felhelyezése pontos kézmozgást igényel.
- Kitartás: A szorzótábla megtanulása időt igényel, de a játékos forma miatt könnyebb kitartani a gyakorlásban.
Miért érdemes letölteni a szorzótáblát?
A szorzótábla nyomtatható PDF könnyen letölthető, és bárhol, bármikor használható. Ideális választás pedagógusok és szülők számára, akik szeretnék segíteni a gyerekeket a tanulásban. A nyomtatható formátum rugalmasan alkalmazható, így könnyen igazítható a gyerekek egyéni tanulási tempójához, miközben a szorzótábla gyakorlását élményszerűvé és eredményessé teszi.
Az anyagokat mindig úgy igyekszem összeállítani, hogy a gyerekek életkori sajátosságaihoz és a valós tanítási tapasztalataimhoz igazodjanak. Nem csak egy sablont szeretnék adni a kezetekbe, hanem egy olyan eszközt, amellyel a gyerek valóban szívesen foglalkozik, és közben észrevétlenül fejlődik.
Gyakran ismételt kérdések
Hol találok szorzótábla nyomtatható PDF-et ingyen?
Ennek a bejegyzésnek a végén, illetve nézd meg ez a játékos, kihajtogatható változatot!
Hogyan lehet játékosan gyakorolni a szorzótáblát?
Színezéssel, kivágással, kártyajátékkal, karórával, időzített kérdezéssel vagy online játékokkal is hatékonyan gyakorolható. Ezekere itt az oldalamon nagyon sok példát találsz, ami ingyen letölhető vagy ingyen játszható online.
Mennyi ideig kell naponta gyakorolni a szorzótáblát?
Amikor egy szorzótáblát még egyáltalán nem tud a gyerek, annak kicsit több idő kell. Legalább 20-30 perc. Ez a gyerek képességeitől és a szorzótábla fajtájától is függ. A 2-es szorzótáblához természetesen nem kell ennyi idő. Viszont itt nem szabad megállni, mert ez a tudás még nem stabil. Ezt utána naponta érdemes ismételni 5-10 percig.
Töltsétek le a szorzótábla nyomtatható anyagot, készítsétek el a szorzótáblás karórát, és kezdjétek el a játékos gyakorlást! Ha kipróbáltátok, szívesen veszem, ha megírjátok, hogy tetszett a gyerekeknek. ült a karóra elkészítése. Írjátok meg a hozzászólásokban, és ha szeretnétek, nézzétek meg a többi játékos szorzótábla gyakorló anyagomat is!
- Szorzás 2. osztály – játékos akváriumos feladatlap
- Szorzás gyakorlás: Szórakoztató fagylaltos játék gyerekeknek
- Szorzótábla gyakorlása játékosan – méhkaptár építő feladatlap
- Szorzótábla online gyakorlás – Vedd át az összes szorzótáblát játékosan!
A szorzótábla nyomtatható PDF formában innen tölthető le:
Egymás alatt, külön fájlban.
