Próbáljátok ki ezt a vidám, mesefigurákkal teli interaktív játékot, amely segít a 2-es szorzás és osztás gyakorlásában! Ideális alsós diákoknak, főleg második osztályban, akik játékos módon szeretnének fejlődni a matematikából és gyakorolni a szorzó és bennfoglalótáblát. Kezdjétek el most, és tanuljatok játszva!
Még ez is érdekes lehet:
Nyitott mondat 2. osztály: ingyenes feladatlap 100-as számkörben
Nyitott mondat 2. osztály – ezzel a címmel készítettem egy ingyenesen letölthető PDF feladatlapot a 100-as számkörben, mert azt tapasztaltam, hogy kevés igazán hasznos feladat áll rendelkezésre, amely segítené a gyerekeket ebben a…
Szövegértő feladatok, amiket minden gyerek meg akar oldani
Szövegértő feladatok vagy telefonozás? Tanítóként sokszor láttam, mennyire nehéz a gyerekeket elszakítani a telefonjuktól, miközben szeretnénk, hogy szívesen olvassanak és fejlődjenek a szövegértésben. Ezért most olyan szövegértő feladatokat készítettem, amelyeknél a gyerekek egy papírból kivágható, színezhető…
4 szórakoztató módszer, hogy gyermeked szeresse a matekot – Otthoni gyakorlási tippek alsósoknak
Sok szülőnek kihívást jelent, hogy milyen módon támogassa gyermeke fejlődését a matematika terén. Hogyan gyakoroljanak úgy otthon, hogy az ne legyen unalmas, hanem inkább játékos és motiváló? Tanítóként sokszor találkozom azzal a kérdéssel,…
Iskolai bántalmazás – Így ismerheted fel, ha gyermeked áldozat
Az iskolai bántalmazás problémája összetett, és nem is mindig könnyű felismerni, hogy egy gyermek valóban bullying áldozata-e, vagy egyszerűen egy hétköznapi konfliktusba keveredett. A gyermekek folyamatosan tanulják a társas kapcsolatokat, és kisiskolás korban…
Tanulási nehézségek? – 5 tipp hogy támogasd gyermekedet
A tanulási nehézségek, mint például a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, vagy figyelemzavar (ADHD), egyre több alsó tagozatos gyermek életében okoznak kihívásokat. Én most abban szeretnék nektek segíteni, hogy szülőként mik a lehetőségeitek és ti…
Műveletek sorrendje 2. osztály – Futóversenyes feladatlap a játékos tanuláshoz
A műveletek sorrendje 2. osztályban már megjelenik a matematika tananyagban. Fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, hogy milyen sorrendben kell az egyes műveleteket elvégezniük. Ehhez egy különleges, futóversenyt ábrázoló feladatlapot készítettem, amely…