A március 15. színező egy különleges feladatlap gyerekek számára, amely nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is! A magyar forradalom és szabadságharc eseményeit játékos formában dolgozhatják fel a gyerekek, miközben színeznek és beszélgetnek a történelmünk egyik legfontosabb napjáról.
Nekem a március 15-i téma azért is szívügyem, ezért is frissítettem most ezt a bejegyzést, mert a történelem eseményein keresztül értékeket is közvetíthetünk: bátorságot, összetartozást, szabadságvágyat. A Március 15. színező pont ebben segít: képekbe kapaszkodva könnyebb kérdezni, könnyebb elmondani, és sokkal könnyebb megérteni, mi is történt 1848. március 15-én.
Miért jó a március 15. színező gyerekeknek?
Mert hidat alkot a történelem és a gyerekek világa között. Amikor a gyerek színez, közben lelassul, megfigyel, kérdez, és szinte észrevétlenül kapcsolódik a témához. Ez különösen jól működik olyan fogalmakkal, mint “forradalom” vagy “szabadságharc”, mert a képek segítenek elképzelni az eseményeket.
Otthon szülőként is szuper eszköz, iskolában pedig akár ráhangolódásnak, akár órai feldolgozásnak is bevethető. Javaslom, hogy először csak színezzünk (tehát nincs “felelés-hangulat”), aztán finoman jöhetnek a beszélgetős kérdések. Így a gyerek nem nyomásként éli meg, hanem biztonságos közös időként.
📌 Mit tartalmaz a színező?
🖍️ Magyar zászló – A gyerekek kiszínezhetik a piros-fehér-zöld trikolórt, miközben a szülők vagy tanárok elmagyarázhatják a zászló színeinek jelentését.
🖍️ Huszár – A történelmi szerepüket is meg lehet beszélni: hogyan harcoltak a szabadságért, milyen volt az egyenruhájuk, miért voltak fontosak a forradalomban?
🖍️ Kokárda – A nemzeti szimbólum színezése közben szó eshet arról, hogy miért viselték a márciusi ifjak, és mit jelképez ma.
🖍️ Történelmi jelenet – A Nemzeti Színház előtti pillanat, amikor Petőfi Sándor elszavalja a Nemzeti Dalt, lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek megismerjék a forradalom hangulatát és üzenetét.
Mit tartalmaz a március 15. színező frissítése?
A frissített Március 15. színező gyerekeknek több rajzot tartalmaz vagyis három új jelenettel is bővítettem, hogy még jobban végig tudjátok “járni” a nap fontos mozzanatait. A lapokat úgy állítottam össze, hogy legyenek benne szereplők és cselekmények is.
- Reggel a Pilvaxban (új): egy “indító” jelenet, ahol a hangulatot és a készülődést lehet megfogni (kik találkoztak, miért gyűltek össze, mit terveztek).
- A nyomdagép beindul (új): 1848. március 15-én a Landerer és Heckenast nyomdában kinyomtatták a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot, és ez a nap egyik emblematikus mozzanata lett, ennek a fontosságáról is lehet beszélgetni a színezés közben.
- A Nemzeti Múzeumnál (új): itt lehet beszélgetni a tömegről, a szónoklatokról, a közösségi élményről, és arról is, hogy a történelmi emlékezetben bizonyos képek erősen élnek (például Petőfi a múzeumnál). Bár ez a jelenet már az előző lapon is szerepelt, de szerettem volna most egy kicsit nagyobb változatban is megörökíteni ezt a jelenetet. Így akár össze lehet hasonlítani a két képet. Meg lehet beszélni a különbséget.
Ez a március 15 színező gyerekeknek tökéletes választás szülőknek otthoni beszélgetésekhez és tanároknak iskolai foglalkozásokhoz. A színezés remek alkalom arra, hogy a gyerekek élményszerűen tanuljanak a magyar történelemről, és aktívan feldolgozzák a forradalom eseményeit.
Összeírtam néhány kérdést, amiről beszélgethettek a képek kapcsán:
- Mit látsz a képen, mi történhetett éppen?
- Szerinted mit érezhettek a szereplők: izgatottságot, félelmet, lelkesedést?
- Miért lehet fontos egy zászló vagy egy kokárda, mit üzen?
- Ha te ott lettél volna, te miben segítettél volna?
- Mit jelent szerinted a szabadság (iskolában, otthon, barátok között)?
Milyen készségeket fejleszt a színező?
A március 15. színező nemcsak a történelemhez hoz közelebb, hanem több alapvető készséget is fejleszt, amire az iskolában és az életben is szükség van:
- Finommotorika: a színezés erősíti a kéz izmait, segíti a ceruzafogást és az írás előkészítését.
- Figyelem: gyakorolja a kitartást és a feladatra fókuszálást, főleg, ha egy jelenetet részletesen kidolgoz a gyerek.
- Szókincs: természetesen bővülnek a kapcsolódó szavak (zászló, kokárda, nyomda, múzeum), és könnyebb kontextusban megtanulni őket.
Töltsd le és színezzetek együtt, miközben beszélgettek a szabadságharc hőseiről!
🎓 További március 15-ei feladatok, amiket ingyen le tudsz tölteni:
A színező mellett készítettem egy március 15. munkalapot, amely rövid, érthető formában mutatja be a forradalom eseményeit, hogy a gyerekek is könnyen megértsék. Itt tudod megnyitni: Március 15. gyerekeknek – Nyomtatható munkalap Illetve találsz egy március 15. totót, amelyben a gyerekek játékos formában válaszolhatnak a forradalomhoz kapcsolódó kérdésekre. Innen tudod megnyitni: Március 15. TOTÓ Itt a március 15-i eseményekről olvashattok egyszerűen, gyerekek számára is érthetően: Március 15. gyerekeknek – Nyomtatható munkalap az 1848-as forradalomról Itt pedig a kokárda történetével ismerkedhetnek meg a gyerekek: Kokárda 1848 – inspiráló tanulás gyerekeknek
A március 15. színezőket innen tudod letölteni:
